A gyermek három éves koráig leginkább a mozgás segítségével szerez ismereteket a világról és az őt körülvevő környezetről. Az érzékszervi-mozgásos tanulás időszaka ez (szenzomotoros intelligencia), a cselekvésbe ágyazott gondolkodás ideje.
A gyermek legfőbb tevékenysége a játék, és az érzékszervi -mozgásos tanulás is ezen keresztül nyilvánul meg. Biztosan te is megfigyelted már , hogy amikor egy csöppség érdeklődését felkelti valami a környezetében, akkor nyúl érte, ha pedig nincs elérhető közelségben, és már tud mászni, vagy járni, igyekszik megközelíteni és kézbe venni a kiszemelt tárgyat. Mozgás és ismeretszerzés (gondolkodás) egyszerre van jelen, segítik egymást.
Szoros kapcsolat van az idegrendszer érése és a mozgás összerendezettsége, valamit az egyes mozgásformák megjelenése között, már a magzati léttől kezdődően. Nem véletlen, hogy 3 éves korig a gyermeki intelligencia legbiztosabb mérőeszköze éppen a gyermek mozgásfejlődésében rejlik.
Különösen nagy jelentőséggel bír a mászás, ami a keresztező mozgások révén összehangolja a jobb és bal agyfélteke harmonikus működését, fejleszti az idegrendszert, ezzel is megalapozva és segítve a későbbi tanulási képességeket.
A 3-4 év alatti gyermek szinte egyfolytában mozog, megállás nélkül, fáradhatatlanul. Ez a nagyfokú mozgásos aktivitás ( ami 5-6 éves korban már felvetheti a hiperaktivitás esetleges meglétét) 3-4 éves kor alatt még teljesen természetes, és az egészséges fejlődést igazolja.
A gyerek a a sokféle és gyakori mozgással tulajdonképpen ösztönösen fejleszti saját magát, felkészíti agyacskáját a későbbi tanulásra. Segítsük őt ebben! :
- Adjunk mindig elengendő lehetőséget és biztonságos teret neki a mozgáshoz!
- Hintáztassuk, ringassuk sokat! A hintázó mozgás fejleszti a gyermek egyensúlyrendszerét, ezáltal erősíti az idegrendszert is... és , mint tudjuk, az agy az idegrendszer igen fontos része, és sokat kell majd dolgoznia a későbbi tanulás során. Érdemes erős alapokat építeni mindehhez!
Hintáztassuk sokat, amennyit csak lehet! :
- ...hagyományos hintában a parkban,
- ...."csepphintában" a szobában,
- ...körhintában a játszótéren.
- ...anya ölében,
- ...és "hóc, hóc katonázva" apa térdén is
Sőt! Hintáztassuk már pocaklakóként is! Várandósan pihenjünk meg sokat a hintaszékben...ha pedig már megszületett kenguruban, babahordozóban folytathatjuk ugyanezt a fejlesztést.
A gyerekek ösztönösen tudják , hogy mi a jó nekik és imádják a hintát!...még bizonyítékom is van rá :)...mégpedig egy egyéves , magyar picilány, csillingelő gyermekkacajjal az arcán, egyenesen Angliából...Nézd csak! :
/...a videón Drótos Zoé hintázik, a felvételt a kislány miskolci születésű apukája küldte el nekem...Köszönet érte ezúton is ! /
* * * * *
Szeretnél további ötleteket és tanácsokat kapni gyermeked otthoni fejlesztéséhez, iskolára való felkészítéséhez ? Iratkozz be te is a TündérTanodába, és rendszeresen küldöm neked!