Kislányként mindig iszonyatosan rettegtem az injekciótól. /..csak  zárójelben  merem megjegyzni , hogy nagylányként sincs ez másként. /  Védőoltások alkalmával majd kiugrott a szívem a helyéről, és ahogy teltek az évek úgy lettem egyre érzékenyebb a tűre és képes voltam akár el is ájulni egy-egy védőoltás alkalmával.  Úgy hatéves koromig olyannyira az egyenes beszéd és a  tiszta kommunikáció híve voltam, hogy belépve az orvosi rendelőbe az volt az első verbális megnyilvánulásom Koscsó doktor felé, hogy " Kapok injekciót????"  Ezt a kérdést gyakran még a "Csókolom" előtt feltettem neki, miközben riadt tekintetemmel felkutattam az orvosi műszereket rejtő üvegszekrényt, és szemmel tartottam az asszisztensnői feladatokat felvállaló  feleségét, éberen figyelve mikor  közelít a szekrény felé, hogy esetleg elővegye a rettegett szúrási alkalmatosságot... Mindeközben a lehetséges menekülési útvonalakat kerestem a szememmel, hogy mégis merre futhatnék el, ha netán injekcióig fajulna a dolog...Figyelemfejlesztő foglalkozásként is megállta volna a helyét  a szituáció, mert mindeközben Kocscsó doktor szigorúan, de halkan, az orra alatt dörmögve adta az utasításokat nekem, hogy :" Sóhajts!...még egyet! ...sóhajts még!! " ...continue reading →