kismamaSokan vannak úgy, hogy ha meghallják azt a szót, hogy gyermekfejlesztés (vagy fejlesztő pedagógia), akkor rögtön valami nagyon bonyolult és nyakatekert dologra gondolnak, amihez biztosan legalább  diploma kell, de tán még doktorátus is.  Ez szerencsére messze nem így van, addig legalábbis biztosan nem amíg a lehetséges bajok megelőzéséről van szó nem pedig  a már  kialakult problémák orvoslásáról. / ...meglévő bajok esetén sokkal inkább beszélhetünk gyógypedagógiáról és korrepetálásról, mintsem a klasszikus értelemben vett gyermekfejlesztésről./

 

A gyermekfejlesztés lényege azoknak a külső és belső feltételeknek a megteremtése , amelyben a gyermek pszichés funkciói a spontán érés mellett  a lehető legjobban kibontakozhatnak. ...continue reading

 

A beszéd az a terület ami a legkorábban és talán a legjobban fejleszthető otthon. Ráadásul játékosan, vidáman, szinte észrevétlenül, és ebben nagy segítségünkre vannak a gyermekversek. Kisebb és nagyobb gyerekek egyaránt szeretik a verseket. A rímek kapaszkodót adnak a vers szövegének  a megjegyzésében, a ritmus és a zeneiség pedig a mozgás örömét idézi  fel a gyermekben.

Ha alkalomhoz, vagy egy-egy időszakhoz  illő (pl tavasz) verset választunk , akkor nemcsak a beszédét, hanem a megismerő tevékenységét, és az általános ismereteit is fejlesztjük a gyermeknek. Ha megismer néhány tavaszi verset, akkor később az óvodában vagy az iskolában már nem fog neki gondot okozni, hogy "mi is az a tavasz?....meg mik azok az évszakok?" mert már  hallott róla. ...continue reading

Voltál már úgy, hogy szerettél volna foglalkozni a gyermekeddel, de mire megtaláltad, hogy mit is kellene játékosan gyakorolni, addigra az összes időd, kedved és erőd elment az egésztől?

Felesleges keresgélések helyett kezd gyermeked játékos fejlesztését a TündérTanoda Ovisulijában! ...continue reading

1 Comment

...Ha szeretnétek ellátogatni  március 15-én a történelmi emlékhelyekre  és nem akartok üres kézzel menni, akkor íme néhány ünnepi dekoráció amit gyermekeddel elkészíthettek és magatokkal vihettek:

kokárda papírból : kokarda sablon  / Feliratkozás után letöltheted az ovisuli menü alatt /

 tulipán papírból:   tulipán sablon  // Feliratkozás után letöltheted az ovisuli menü alatt /

...Hol volt, hol nem volt, Miskolcon innen és az Avason is túl, volt egyszer egy óvoda. Abban az óvodában dolgozott egy pedagógustanonc TündérTanárnéni, aki éppen Március 15. -re készített dekorációkat a kistündérekkel és kishercegekkel. Ám a kézzel festett zászlócskákon sehogyan sem akartak  rajtamaradni a hurkapálcikák, folyton-folyvást lepotyogtak azokról. Ekkor TündérTanárnéni elővette a varázsceruzáját és rajzolt  gyorsan egy kokárda sablont a lelkes és festeni vágyó Csöppségeknek... ...continue reading

 

Ugye ismered a sormintát, vagy más néven díszítő sort? ...Nem, most nem arra gondolok amit a gyerekszoba falára ragasztunk körbe, hogy mutatósabb legyen az enteriőr... Bár az kétségtelen, hogy ha a falon lévő díszítő szegélyen szabályosan váltakoznak a figurák vagy az alakzatok, akkor  már az is  fejlesztő hatással van a gyermeked képességeire. Mivel nap, mint nap látja, egyszerűen "beleég" a szemébe  és a tudatába.

De ne gondold, hogy lakásfelújításba kell kezdened és a diszperzites vödrökön ülve, kezdeidet tördelve kell csemetédet megtanítani a sorminta bűvöletére. Szerencsére egyszerűbben is megy a dolog! ...continue reading

3 hozzászólás

iskolaérettség

...na ne ijedj meg, nem állt feje tetejére a világ!  Egyetlen óvodásnak sem kell (iskola)érettségi vizsgát tenni az első osztály megkezdése előtt, csupáncsak TündérTanárnéni szedte tételekbe Neked azokat a legfontosabb készségeket és alapismereteket amelyekre mindenképpen szüksége lesz gyermekednek az iskolakezdéshez....és tette  mindezt némi irónikus, humoros felhanggal fűszerezve, hogy mindenképpen megragadjanak benned az iskolaérettségre vonatkozó legfontosabb (ki)tételek. ...continue reading

Szorít az idő...nyakunkon az iskolaválasztás kérdése, közeleg az általános iskolai beiratások ideje. Egymást érik a sulikóstoló és iskolanyitogató rendezvények. Szülő gyomra összeszorul  és vívódik, tépelődik belül csöndesen: vajon kellőképpen felkészült-e, eléggé iskolaérett-e az ő gyermeke?" ...continue reading

 

iskolakezdésKözeledik az iskolai beiratkozások  ideje. Egyre több iskolában van lehetőség sulikóstoló, iskolanyitogató programokon részvenni, érdemes élni ezzel a lehetőséggel.   A sulikóstolók alkalmával a nagycsoporotos óvodások és szüleik pár óra erejéig bekukucskálhatnak az iskolai életbe, tájékozódhatnak az  adott iskola oktatási kínálatáról, és megismerkedhetnek a leendő első osztályos tanító nénikkel. Jó alkalom ez arra, hogy információkat szerezzünk, figyeljünk, és kérdezzünk! ...continue reading

 

Emlékeztek még "Paff a bűvös sárkány" dalára? Tudjátok, arra a dalra, amiben a kis barátjáról, a közösen átélt kalandokról és magáról a barátságról énekel...A játszótárs, a barát már egészen kicsit kortól meghatározó lehet a gyermekek életében.

Mi emberek , már 6 hetes csecsemőként is ösztönös mosollyal reagáluk a felénk hajoló arcokra, (szociális mosoly), és már kisgyermekként is megváltozik a viselkedésünk ha egy mások emberi lény kerül a közelünkbe. ...continue reading

1 Comment

 

helyes ceruzafogás, írástanulásNapjainkban már egyetlen pedagógus elé sem kell "repülősót" tartanunk, ha kiderül a tanítványáról, hogy az bizony balkezes. A tanító nénik többsége elfogadó, türelmes és segítőkész ezen a téren. De mi a helyzet akkor, ha a gyerek kétkezes, és nincs kialakulva még a domináns kéz használata? ...continue reading